Málnaízű Te – tizenhetedik fejezet

2015. június 13.
Sziasztok! :)
Sajnálom a kései időpontot, de ez most így jött össze. Köszönöm, hogy sokan kíváncsiak voltatok a játékra, máris mondom, ki nyert! Szóval, e-mailben (nilla@citromail.hu) kérnék egy postai elérhetőséget... Nikoltól! Gratulálok! :)
A játékot ezúttal is fenntartom, csak mi lenne, ha a következő fejezet lenne a tét? ;) Aki jövőhét szerdáig ír néhány sort, esélyes lehet, hogy megkapja a legfrissebb fejezetet tőlem, e-mailen. Nos? Beszálltok a játékba? Ez nem a Fűrész, nem kell félni. ;)
Jó olvasást kívánok!
Nilla



– az alku 


Olyan sokáig aludtam, hogy egészen elgémberedett minden tagom. Még az ujjaim is fájtak, ugyanis hosszú órákon keresztül markoltam erővel a takarót. Nem tudom, miért, a rémálmokat ugyanis mintha elfújta volna a szél. Örömmel nyugtáztam, hogy végre visszakaptam a fejemet és az éjszakáimat.
Kipihentnek és frissnek éreztem magamat, hosszú ideje először. Majd’ kicsattantam az energiától, úgyhogy végeztem néhány tornagyakorlatot a márványpadlón, majd pedig bemásztam a terebélyes kádba, és legalább egy órán keresztül lazultam. Kiélveztem azon édes perceimet, amelyek a kialvatlanság eltűntével jelentek meg.
Törölközőbe csavartam magam, majd gyorsan körbenéztem, mit is vegyek fel, amikor az egyik szekrényben tömérdek ruhára leltem. Mindegyik a méretemben volt, drága tervezők és márkák névjegyével. Kassandra aztán nem aprózta el a dolgokat!
Az elegáns cuccok nem igazán passzoltak hozzám, úgyhogy beleugrottam egy dizájner farmerbe meg egy focis pólóba, a lábamra vékony vászoncipőt húztam, a hajamat pedig befontam.
Egy telefon után kutatva térképeztem fel a szobát. Az enyémtől tegnap megfosztottak, úgyhogy esélyem sem maradt hívást indítani. Nem mintha ide tudtam volna csődíteni bárkit is, egyszerűen csak tudni akartam, hogy Stiles jól van. Mikor feladtam a keresést, valaki bekopogtatott az ajtómon.
– Bejöhetek? – kérdezte Maddox mély hangján.
– Nem! – kiabáltam ki. – Ha csak nincs nálad egy telefon.
– Felejtsd el, kislány.
– Akkor te is, hogy beszélni fogok – szájaltam vele. Egy zárt ajtón keresztül ezt igazán könnyen tehettem.
Azt hittem, hogy belülről bezártam, ezért senki sem jöhetett be rajta. Maddox viszont, a jelek szerint, kulccsal rendelkezett, mert váratlanul megjelent előttem. Könyékig feltűrt farmeringet és laza nadrágot viselt. A haja kócos, arcán borosta. Egy kicsit kialvatlannak tűnt, ezen kívül viszont kiváló színben volt, és marha erősnek látszott, úgyhogy lemondtam a tervről, miszerint leütöm, és elszaladok mellette.
– Ne viselkedj hülyén – ingatta a fejét. – Segíts anyádnak, hogy mindannyian jól járjunk. Lehetőleg minél hamarabb.
– Miből feltételezed, hogy hallgatok rád? – vontam fel a szemöldököm.
– Mert barát vagyok, nem ellenség.
Kis híján felnevettem. Barát?! Maddox Frye? Hát ő aztán mindenfélének számított a földkerekén, csak barátnak nem.
– Barátian hátba szúrtál, gratulálok – bólogattam mérgesen.
Elegem lett ebből a fickóból! Mióta borult a bili, hülye módon igyekezett jó fejnek tűnni, de valójában agylobot kaptam tőle. És hiába próbáltam normális, felnőtt ember módján kezelni a konfliktusunkat, csak megláttam az arcát, és elöntötte az agyamat a düh. Nem tudtam fegyelmezni magam, és mindig ugyanott kötöttünk ki: gyerekes szócsatáknál.
Megráztam a fejem. Abban tényleg igaza volt, hogy minél hamarabb információkkal szolgálok, annál gyorsabban szabadulhatok meg tőle is.
– Nem tudom, mit kell keresnem. Nem tudok semmit, és kiakaszt, hogy el vagyok vágva a külvilágtól. Azt sem tudom, hogy mi van...
Elharaptam a mondat végét. Nem tanácsolt ilyen módon kiadni magam az ellenség előtt, úgyhogy ezt rendesen elszúrtam. Maddox szeme kissé összeszűkült.
– Stiles jól van, tudom. Abban a gyerekben még annyi vagányság sincsen, hogy bajba keveredjen.
Csúnyán néztem rá. Borsódzott a hátam attól, hogy állandóan szapulta. Mintha nem lett volna jobb dolga, vagy nem tudom. Szörnyen irritáló volt; olyan érdemelnél egy óriási pofont-szerűen irritáló. Félrebillentettem a fejem, ahogy Maddox szemébe néztem.
– Tudod, téged sem az tesz vagánnyá, hogy lealázol másokat. Ez kicsinyes és beszűkült viselkedés, ami igazából taszítóvá tesz.
Meglepték a szavaim. Talán valami nyílt támadásra számított, nem tudom, de az biztos, hogy ez a fájó őszinteség nem tetszett neki.
Vagy egy fél percig ácsorogtunk egymással szemben. Már kezdtem attól zavarban érezni magam, hogy Maddox zavarban érzi magát. Soha ezelőtt nem láttam ilyennek őt. Egy pillanatra megtört az álarca, és kilesett az egyszerű srác mögüle.
– Nem mehetek sehová addig...? – kérdeztem. Megrázta a fejét. – És legalább az udvarra? Szörnyen érzem itt magam.
– Kikísérlek – bólintott.
Odakint hétágra, szerteágazóan és szikrázóan sütött a nap. A meleg átjárta a bőrömet, az édes virágillat elbódított. Ha behunytam a szemem, azt gondoltam, otthon vagyok. Egy kertész éppen a rózsákat metszette, és mikor elhaladtunk mellette, jókedvűen ránk köszönt. Annyira emberi és hétköznapi mozzanat volt, hogy szíven ütött a természetfeletti valóságomban. Az utóbbi időben annyira lefoglalt ez a rejtett, ködös és megfejthetetlen világ, hogy elfeledkeztem arról, amelyik körülvesz minket. Nagyon nem tetszett ez a változás.
– Gyönyörű idő van – mondtam, miközben Maddoxszal egymás mellett sétáltunk. Valójában csak szólni szerettem volna valamit, hogy elűzzem az előbbi jelenet kínosságát.
– Valóban. Aki az éjszakában él, könnyedén elfelejti, milyen is a nappal.
Hirtelen néztem rá. Tekintetét az égre szegezte, egy furcsa formájú felhőt méregetett. Egyre erősödött bennem a gondolat, hogy valami nincs rendben ezzel a csávóval.
– Sajnálom, amit odabent mondtam – sóhajtottam. – Nem akartalak megbántani. Jó, párszor igen, de csak azért, mert felhúztad az agyamat. Az előbbi nem volt szándékos.
– Tudom – bólintott kurtán. – Éppen ezért volt olyan rohadtul igaz.
– Tessék?
– Én egy másik világban nőttem fel, Kennedy – rázta meg a fejét. – Sosem leszek olyan, mint te. Nem is bánom. Csak a kötődési pontok néha...
– Elcseszettek.
– Igen – pillantott rám. – Elcseszettek.
Megéreztem a levegőben és napfényben a változás első pillanatát.

Később Kassandra látni akart. Egyenesen az irodájába hivatott, melynek ajtaját két gorilla őrizte. El nem tudtam képzelni, hogy tőlem, vagy esetleg attól tart-e ennyire, hogy meglépek. Nem mintha ebből az istenverte útvesztőből találtam volna egyetlen kiutat is, na de mindegy.
Viszolyogva indultam el. Sejtettem, hogy faggatózni fog, és megpróbál majd jól rám ijeszteni, csakhogy nekem is jutott időm végiggondolni a dolgokat. Bármivé is vált, nem rettegtem tőle. Az, hogy idehozott, és tulajdonképpen bezárt, eléggé mutatta, hogy nem bántani akart. Azért keménykedett és fenyegetett a barátaim megölésével, mert tudta, máshogy nem érhet el hozzám. Ám ha lebontottam minden külsőséget és mázat, amelyet anyám festett a helyzetre, nem sok maradt belőle. Valaki a nyomában volt, ezért információk kellettek neki. Én nem álltam az útjában, én csak egy eszköz voltam.
Nem az hozta vissza hozzám, hogy szeretetett, és hiányoztam neki. A szükség tette. Tehát ugyanolyan hidegen kellett állnom a dologhoz, ahogyan ő is csinálta.
Amikor beértem az irodájába, és éles pillantásával átvizsgált, valósággal az arcára volt írva, hogy nem tetszem neki. Eszembe sem jutott az ő szabályai szerint játszani, és megtagadni magamat. Csendes ellenállásomat például úgy fejeztem ki, hogy slamposnak tűntem hozzá képest. Imádtam az érzést, amelyet az okozott, hogy idegesíthettem, és meg sem erőltettem magamat hozzá.
– Remélem, kipihenten jobban megy a gondolkozás – biccentett felém, amikor leültem.
– Aha, egészen új erőt adott, hogy kimásztál a fejemből.
Mintha meg sem hallotta volna, elengedte a megjegyzést a füle mellett.
– Mesélj magadról! – kérte, miközben egyik lábát áthelyezte a másik felett. Hűha! Ez aztán a bizarr fordulat. Most mi jön, csapunk egy anya-lánya csajos napot, ami elfeledteti az elmúlt tíz év minden gyötrelmét?
– Nem – csóváltam a fejem. – Nem ezért vagyok itt. Elvesztetted a jogot arra, hogy bármit is tudj rólam, amikor elhagytál. Történet vége.
– Akkor lapozzunk – közölte hűvösen. – Sikerült rájönnöd bármire?
Összepréseltem az ajkamat, hogy ne törjek ki heves káromkodásban. Szívesen elmeséltem volna neki, mire jöttem rá, leginkább vele kapcsolatban, azonban hallgattam. Nem akartam egy szívtelen szörnnyel veszekedni, úgyhogy megráztam a fejem.
– Ma estig adok neked időt.
Ettől viszont rögtön felugrott a pulzusom, meg én is majdnem a helyemről.
– Ez mégis mit jelent?
– Ha nem találod meg magadtól, akkor segítek én – mosolyodott el számítóan, örömtelenül. – Megvannak a módszereim, hogy a fejedbe lássak.
– Többször nem fogsz rongybabaként rángatni – sziszegtem még utoljára, mielőtt elhagytam volna az irodáját.
Az őrei vissza akartak kísérni a szobámba, én azonban inkább az udvart választottam. Durván húsz méteres körzetben ólálkodtak körülöttem, és egyetlen másodpercre sem tévesztettek szem elől. Nem volt miért aggódniuk, nem akartam megszökni. Szabadon terveztem a távozásomat, dicsőségesen.
Leültem egy pokrócra a rózsabokrok közelében, és miközben magamba szívtam az egészséges napsütést, folyamatosan az igéken pörgött az agyam. Ott kellett lenniük, éreztem és tudtam, viszont valahogy nem sikerült előhívnom őket. Valami hátráltatott.
Nem sokkal később megpillantottam a kedves, öreg kertészt. Éppen palántákat ültetett, úgyhogy feltápászkodtam a helyemről, és megindultam felé. Az árnyékok csendesen követtek, igazság szerint már magasról tettem rájuk.
– Jó napot! – köszöntem rá az idegenre. – Segíthetek valamiben?
Az öregember melegen rám mosolygott, szeme körül egy csomóba futottak a ráncok. Az arca egy teljes életről mesélt, amelyet egy napon én is magam mögött szeretnék tudni. Szeme bölcs volt, a tapasztalatok tették azzá. Kíváncsi lettem, hogyan került ő ide; egy olyan személyhez, akiben cseppnyi kedvesség sem maradt.
– Szívesen venném – bólintott. – Ott találsz egy kis lapátot meg egy locsolókannát, kérlek szépen, hozd ide őket.
Azonnal tettem is a dolgot. Végre hasznosnak éreztem magam, és legalább egy kicsit elterelhettem a gondolataimat a kritikus valóságról.
– Nagyon kedves vagy, köszönöm – mosolygott rám úgy századszorra.
– Ugyan, én örülök, hogy segíthetek! – legyintettem, miközben vizet locsoltam egy éppen elültetett palántára.
– Nagyon hasonlítasz az édesanyádra – váltott témát, amivel igencsak meglepett. – Bár ezt biztosan mondták már neked. Fantasztikus asszony, rengeteget segített a családomon.
Elszorult a torkom. Alig tudtam megszólalni, csak hebegtem, egy értelmes mondat nem hagyta el a számat.
Több dolgot is elárult egyszerre, ami kérdéseket vetett fel. Először is, hogy tudja, ki vagyok. Másodszor, hogy az anyám talán mégsem kegyetlen szörnyeteg mindenkivel. Velem ellenben az. És ez újfent ripityára törte sebtében összefércelt szívemet.
– Köszönöm, ez igazán... Kedves magától – nyökögtem, hogy azért ne nézzen teljesen bolondnak.
Hiába próbáltam megemészteni ezeket az információkat, nem sikerült. Hirtelen már nem láttam olyan jó ötletnek a beszélgetést.
Amikor megláttam Maddoxot kiszállni egy autóból, elnézést kértem az idős bácsitól, aki akár a nagyapám is lehetett volna, és megindultam Maddox felé. Már messzebbről odakiáltottam neki.
– Hogyan létezik, hogy tudják, ki vagyok?!
– Ezt bent beszéljük meg – fogta meg óvatosan a kezemet, mialatt odabiccentett a többi farkasnak, és bevezetett a kastélyba. Meg sem álltunk a szobámig.
– Válaszolj! – meredtem rá. – Az a kertész odalent ismer engem, pedig még nem is találkoztunk! És miközben virágokat ültettünk...
– Mondtam, hogy az anyád nem olyan rossz ember, mint ahogy gondolod.
Szinte meg sem hallottam, mit válaszolt Maddox. Saját magam jöttem rá a legégetőbb kérdés válaszára, ami végig ott lebegett a szemem előtt, csak túl vak voltam, hogy észrevegyem. Az ablakhoz sétáltam, ahonnan tökéletesen ráláthattam a szorgosan dolgozó öregúrra. És a virágaira.
Színre-szín, sziromra-szirom...
Megtaláltam a megoldást. A nagyi és a mondókái. Ahogy összeraktam a képet, hirtelen bevillant egy emlék is – Lydia és én, ahogy lehozzuk a poros dobozt a padlásról. Akkor azt gondoltam, csak egy doboznyi használhatatlan emlék, de most valami azt súgta, a válaszok azok.
Elkerekedett szemmel néztem Maddoxra.
– Vigyél anyámhoz, most azonnal.
Maddox talán azt hitte, csak szórakozom vele, de amikor rákiabáltam, észhez tért. Alig pár perccel később újra egy helyiségben találtam magamat Kassandrával.
– Két feltételem van – közöltem abban a másodpercben, amint beléptem. Lassan sandított fel rám papírjai mögül. – Ha betartod őket, megkapod az információkat.
– Alkudozni akarsz velem?
– Fogok is.
– Nocsak, nagyon bátor lettél – közölte epésen, majd hátradőlt a székében. – Lássuk, mit tehetek érted?
– Haza kell mennem egy napra – jelentettem ki tántoríthatatlanul. Anyám máris a fejét ingatta.
– Szó sem lehet róla.
– Akkor nincsenek válaszok.
Összepréselte vékony, íves ajkát. Akárhogy is utálta a szitut, most bizony alkuképes helyzetben voltam.
– Megszerezhetem őket máshogy is – emlékeztetett korábbi kis „ajánlatára.”
– Nem fogod tudni, ugyanis én magam sem ismerem őket. Viszont tudom, hol találom meg.
– Akkor elküldök valakit érte, egyszerű – vonta meg óvatosan a vállát.
– Átkutathatod az egész földbolygót, akkor sem fogsz rábukkanni nélkülem – vigyorodtam el magabiztosan. Veszélyes, ha valaki rájön, milyen értékes is valójában. Én az voltam, és csak most döbbentem rá erre. Nem adtam egykönnyen magam.
– Mi a másik feltétel?
– Stilesnak és a többieknek haja szála sem görbülhet.
Kassandra arcán olyan kifejezés jelent meg, amely elárulta, erre azért számított. Sejtettem, hogy tulajdonképpen marhára mindegy neki a barátaim sorsa, nekem viszont biztosítékra volt szükségem.
– Ez könnyedén kivitelezhető. Nem érnek annyit, hogy foglalkozzam velük.
Utoljára azért még belém döfött, hogy érezzem, ki is a főnök. Csakhogy mióta a közelében tartózkodtam, sok mindent eltanultam tőle. Ilyen csodálatos fegyvernek számított a védekezés is.
– Vigyázz, mert az emberek hajlamosak meglepetést okozni – meredtem rá sokat sejtetően.
– Nem engedlek el egyedül – tekintete Maddoxra tévedt. – Vele fogsz menni, és minden egyes pillanatban felügyelsz rá. Sosem téveszted szem elől, és legkésőbb holnap délután visszahozod.
Maddox egy bólintással vette tudomásul a hallottakat, nem igazán zavarta egyetlen utasítás sem.
– Te pedig – villant rám anyám tekintete –, ha bármivel megpróbálkozol, előre figyelmeztetlek, annak következményei lesznek. És én nem az vagyok, aki elfeledkezik az ilyesmiről.
Egy bosszúálló angyal, világos. Nem mintha ezt eddig nem sejtettem volna róla. Csakhogy ezt a játékot nem egyedül játszotta.
– Én meg az a Washington vagyok, aki állja is a szavát – terítettem ki az ászpáromat pókerarccal, mielőtt Maddoxszal a nyomomban elhagytam az irodát.


FOLYTATJUK...

10 megjegyzés:

  1. Huuuuha *-* itt meg mi fog tortenni? Es mi az, hogy kennedy anyja rendes, elvileg? Es mi koze van a doboznak barmihez? Es egyaltalan, maddox? Nem birok varni, igy is csak szamlalom a napokat a kovetkezo reszig, kerlek, hamar hozd a kovetkezot!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát igen, fogok még meglepetéseket okozni :D *ördögi írói kacaj*
      A doboz tartalmára a következő fejezetben választ fogtok kapni, Kennedy anyja viszont talány marad, bár nem mindenféle értelemben... Na, ezt most jól megmondtam, ugye?
      Maddoxról pedig még nem nyilatkozom, de van oka annak, hogy ő a kedvencem! ;)
      Köszönöm, hogy írtál!
      Puszi :)

      Törlés
  2. Szia! :))
    Azta, Maddox tud emberien is viselkedni? Ez érdekes!:D
    Annyira tetszik Kennedy karakterében, hogy akármekkora bajban is van, mindig a barátai biztonságát tartja szem előtt! *.*
    Kíváncsian várom a szerdát, hogy megtudjam, az a bizonyos doboz hogyan jelentheti a megoldást! :))
    Annyira elszomorít, hogy már csak néhány hétig olvashatok friss részt, pedig nagyon szívesen elfogadnék belőle egy minimum 500 oldalas könyvet! ;)
    Xoxo Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Maddox <3 Egyszerűen csak imádom! Mindenféle spoiler nélkül :P
      Igen, igazad van, Kennedynek nagyon fontos, hogy a többiek - főleg Stiles -, rendben legyenek. Az kérdés, hogy ez mennyire fog összejönni? ;)
      A dobozos kérdésre a következő fejezetben választ fogtok kapni! Még kereken négy fejezet van hátra - huh, hát... Nekem is hiányozni fog. :(
      Puszillak, és ezen a héten is hálás vagyok, hogy írtál! <3

      Törlés
  3. Hűha. .. Nem írok én regényt neked mert ha azt mondom hogy teljes mértékben egyetértek az előttem levő hozzászólókkal akkor abból minden kiderül.. Nagyon várom az új részt ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm! Engem már ez a vélemény is nagyon boldoggá tesz :)) Hamarosan hozom a frisst,
      Nilla

      Törlés
  4. Nilla!
    Nagyon szépen köszönöm! A bejövö leveleid között megtalálsz :)
    A történet egyre igzalmasabb egyre több kérdést hagy magaután. Várom nagyon a folytatást.
    Nikol

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, megkaptam, hamarosan válaszolok neked ott is! :) A folytatás jön, és hoz magával némi izgalmat is.
      Puszi! :)

      Törlés
  5. Kedvenc sorozat: Teen Wolf ♥
    Kedvenc fanfiction: Málnaízű Te ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      WOW! *-* Most kábé szóhoz sem jutok. Köszönöm szépen! <3

      Törlés