Kékszeműek - hetedik

Hahó!

Mostantól frissítés szerdán és vasárnap! ;) Várlak titeket vissza hétvégén is, 

N.

Hetedik fejezet

A.

Rea arcáról semmit sem lehetett leolvasni, amikor fellépett a szőnyegre. Az én szívem viszont, hűha... Még jó, hogy nem tükröződött vissza az EKG-m a képemről.

Benével lesétáltunk a lelátóról, egyenesen a pálya széléhez mentünk. Rea ellenfele megigazította a copfját, amíg Rea a kesztyűjét ellenőrizte. Majd rám nézett. Bólintottam, támogatásom jeléül, és összeszorítottam a számat.

A két lány közelebb lépett egymáshoz, rémes csend vette körül őket. Egy rövid ideig kerülgették egymást, majd a szőke egy becsúszással próbálta elgáncsolni Reát, de az elugrott az útjából. Rea nem támadt rá, amíg a földön feküdt; megvárta, hogy a másik felálljon, aztán a baljával hárított egy ütést, ami egyenesen az orrát célozta meg. Rea elkapta a felé lendülő kezet, és a tulajdonosa háta mögé csavarta, így kényszerítve őt először térdre, majd teljesen le a tatamira. Figyeltem az arcát: nem gondolkodott, nem mérlegelt, tette, amit kellett.

Rea ráült a lány hátára, mindkét kezét leszorította, próbálta fájdalom nélkül elérni, hogy ellenfele feladja. Csakhogy a szőke mégis kiszabadult, lelökte magáról Reát, aki a hátán landolt. És ekkor erősen belerúgott. Keményen Kimre néztem – ez nálam durván átlépte a „fair play” határait.

Rea eközben felállt, őrült elszántság tükröződött az arcán. Félrehajolt egy rúgás elől, és akkora jobbhoroggal jutalmazta a szőke előbbi megmozdulását, hogy mi is hallottuk a reccsenést. A lány hátratántorodott, az arcát fogta, vérzett az orra. Gyilkos tekintettel meredt Reára, és dühösen, elvakultan támadott rá újra. Rea kifordult az útjából, és miközben emelte a lábát, hogy egy rúgással újra leterítse az ellenfelét, annak térde landolt a gyomrában. Összegörnyedt, és ezt a szőke kihasználva a nyakánál fogva szorította le a földre, majd a derekára ült, és megütötte.

Megfeszültek az izmaim, mozdulatra készen álltam. Rea eközben kétségbeesetten vergődött a lány alatt a lovaglóüléses leszorításban, a szája felszakadt, bizonyára az előbbi ütéstől.

Nem nézett rám, és de jól tette, mert a tekintetem azt parancsolta neki, kopogja le.

Bené megérintette a vállamat, de leráztam a kezét. Mire visszafordultam a szőnyeg felé, Rea újból talpra állt, és éppen akkor merített erőt egy ugrásból a következő rúgásához. A szőke lány megpördült, és hangos puffanással csattant a földre. Rögtön összeszedte magát, de nem állt fel, helyette inkább kigáncsolta Reát. Fair play, mi? Menjetek a fenébe!

Rea ismét a hátára esett, de ezúttal cselesebb volt, így ő ütött először, nem várta meg, míg fölé hajolnak. Egy fordított keresztfojtással próbálkozott, erősen tartotta benne az ellenfelét, és olyan rohadtul büszke voltam rá, már akkor, mert tudtam, hogy megnyerte, és mindvégig tisztességes maradt.

A szőke megpróbált kiszabadulni Rea fojtásából, de nem sikerült neki. Halkan nyüszített, fájt neki. Még kopogni sem tudott. Aztán valahogy kiszabadult a bal keze, és ahelyett, hogy Rea ellen használta volna, kopogott vele. Elindultam Rea felé, szerettem volna elsőnek odaérni. Láttam, hogy jönnek a többiek, ezért csak egy pillanatra álltam meg mellette, miközben a nyakára simítottam a kezemet, és a füléhez hajoltam.

– Tudtam, hogy megcsinálod.

Már tovább is lendültem, a helyemet átvette a sikoltozó Iza és Adel, akik körbeugrálták, majd lesegítették őt a szőnyegről. Benével egymás mellett állva figyeltük, ahogy leülnek egy padra. Néhány perc múlva megérkezett az Akadémia dokija, aki megnézte a sebet az ajkán, és alaposan kifaggatta, fáj-e neki valahol. Rea a fejét rázta. Hát persze.

– Na, akkor berúgunk? – vigyorgott Bené.

Nem rúgtunk be. Legalábbis mi Reával nem. A többiek elmentek kiereszteni a gőzt a raktárba, mi viszont az Akadémián maradtunk. Én egyáltalán nem bántam! Eltelt már annyi idő a vizsga óta, hogy leugorjon az adrenalinszintem a maximumról, most már apróbb dolgokra is emlékeztem. Például, hogy milyen kurvára szexi volt Rea apró topban, izzadtan. Zilált hajjal. Küzdve. Elszántan... Nem volt tanácsos ilyenekre gondolnom. Vagy ránéznem. Vagy leülni mellé.

Egy kivilágítatlan szárnyban ültünk, egy széles ablakban, és Rea kifelé bámult, miközben én meg őt bámultam. Bő pulcsi és tréningnadrág volt rajta – semmi veszélyes, de így is majd’ megvesztem tőle.

Csendes volt az Akadémia, mert majdnem mindenki a raktárban bulizott, vagy aki maradt, az már mélyen aludt. Megszólalt, továbbra is kifelé pillantgatva.

– Gondolkoztál már azon, mi lesz, ha... ha holnap történik valami, ami miatt... harcolnunk kell? – Az életünkért, de ezt nem tette hozzá.

Hát, mondhatni. Amikor előjött a szentimentális pöcs hangulatom, mindig ilyeneken kattogtak a fogaskerekeim, és hajlamos voltam másra is ráloccsantani. Itt sokan tartották magukról, hogy nem félnek, de rettegtek. Néha én magam is. Most nem. Most csak bele akartam látni ennek a lánynak a fejébe.

– Folyamatosan ezen őrlődöm. Annyi mindent szeretnék csinálni az életben! Valahogy mindig oda lyukadok ki, hogy... egyszer felébredünk, és vége. Úgy, hogy közben nem is éltünk – suttogta. Valahogy el akartam terelni a gondolatait.

– Tegyük fel, hogy holnap mindenki hazamehet a régi életébe. Többé nem látjuk egymást. Ez is egy vég, csak másfajta. Mit tennél most?

– Valószínűleg nem azt, amit te – mosolyodott el félénken.

Valószínűleg.

– Körülbelül?

– A következményektől is függ. Azokkal mindig számolni kell, és nem biztos, hogy megérné.

– És ha eltekintesz tőlük?

Provokáltam, naná. A tény, hogy finoman flörtölhettem vele, mindezt úgy, hogy ő észre sem vete, elégedettséggel töltött el.

– Csinálnék valami őrültséget – bökte ki.

– Például? Meztelenül szaladnál végig a focipályán, miközben azt kiáltozod, hogy geronimo?

– Például megnézném az összes Gyűrűk Ura-filmet egymás után, bővített változatban.

– Majdnem. – Egy arasznyival ismét közelebb kerültem hozzá, most már egymásnak támasztottuk a térdünket. Rea a nadrágjára rajzolt köröket, és én is baromi közel jártam ahhoz, hogy megérintsem. – Bővítettben? – Félve bólintott. – Ez nem is olyan rossz ötlet.

– Szereted? – kérdezte, és láttam a sötétben, hogyan csillan fel a szeme.

– „Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen...”

– „Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen.”

Bámultunk egymásra, mintha először találkoznánk. Illetve, mégsem. Akkor nem igazán mertük feltérképezni egymást, ezúttal viszont szabad volt a vásár... Sajnos csak a szemnek. De apám... Egy vibráló tekintet képes nagyon elkapni.

A kezem elindult Rea ujjai felé; láttam rajta, hogy megborzong. Jó volt a kezét tudni a kezemben – gondolta a szentimentális pöcs.

Rea zavarba jött, tökéletesen látszott rajta, melyik pillanatban. Félrekapta a pillantását, és kicsit el is húzódott.

– Azt hiszem... itt az ideje visszavonulnom. Túl hosszúra nyúlt ez a nap.

– Igen, mindenképpen. – Mekkora majom vagyok! Pedig legkevésbé sem akartam, hogy elváljunk. – Én is érzem, hogy... – Persze nem éreztem semmit. Illetve, valamit mégis, de azzal nem rukkolhattam elő.

Elkísértem a szobájához, majd álldogáltam némán kerek harminchat másodpercig – számoltam –, és rettenetesen gázul éreztem magam.

– Nos, akkor én... elszompolygok aludni.

– Jó éjszakát.

Rea az ajtó felé lépett, majd megállt egy pillanatra, mielőtt lenyomná a kilincset, és rövid tétovázás után visszafordult. Hozzám. Sőt. Egyenesen a nyakamba. Egy egész rövid ideig a vállgödrömbe hajtotta az arcát, és azt suttogta: köszönöm.

– Szép álmokat!

Az ajtaja becsukódott, én csak bámultam utána. Rövid érintkezés volt, mégis villámcsapásként ért. Ezt a feszültséget valahogy le kell vezetnem! Végigrohantam a folyosón, le a lépcsőkön, és egy kis esti relaxként hatszor körbefutottam a salakpályát. Jót tett, sikerült kiengednem a gőzt, de alvásra még így sem tudtam gondolni.

Még akkor is nyitva volt a szemem, amikor Bené megérkezett: szakadt a röhögéstől, majdnem hasra esett a saját lábában, majd miután felkapcsolta a villanyt, és látta, hogy nem alszom, elmesélte, hogy micsoda, ú, mekkora állatkirály buliban járt, aztán úgy tett, mint aki sír. Könnyeket nem láttam, ezért nem vettem biztosra. Állítólag örömében fakadt könnyekre, mert majd’ szétvetette a boldogság a szerelemtől. Azonnal át akart menni Adelék szobájába, hogy újra szerelmet valljon neki, a folyosóról húztam vissza, miközben a Nothing's Gonna Change My Love for Yout énekelte.