Sziasztok!
Egy kicsit megkésve, de megérkezett a fejezet, ne haragudjatok, csak most értem vissza haza... Na, de jó olvasást, nem húzom tovább az idegeiteket, (18)
Nilla
Huszonkilencedik fejezet
R.
Éreztem, hogy valaki figyel, és kivételesen nem a paranoia beszélt belőlem. A nagyteremnek kikiáltott helyiségben ültünk Aidannel, Benével és Islával, a többiek edzettek vagy pihentek. Mióta megérkeztünk ide, kevesebbet beszélgettünk a többiekkel, és már hiányoztak.
Miközben hátradőltem a székemen, kerülve a feltűnést körbekémleltem. Alexáék, a másik sarokban Aidan haverjai, az ajtónál Tim és Pam. Nem vettem észre semmi szokatlant, viszont a kellemetlen érzés egyre csak erősödött bennem. Gyakran tekintgettem a hátam mögé, mire Aidan, aki az előbb még hevesen magyarázott, elhallgatott és összeszűkült szemmel figyelt. Próbálta kiolvasni belőlem, amit tudni akart, de elfordítottam a fejem, és válaszoltam Isla kérdésére.
– Nem sétálunk egyet odakint?
– Most?
– Aha – biccentett Isla. Félve tette hozzá: – amíg lehet.
– Utánad megyek, csak felveszek még néhány cuccot.
Isla elindult, és én is magára hagytam a fiúkat, hadd beszéljék ki azokat a dolgokat, amelyeket nem akartak előttem. Odaköszöntem egy-két ismerősnek, mielőtt kiléptem a folyosóra, csendben a veszélyforrást keresve. Csakhogy már nem éreztem a kellemetlen bizsergést – mióta felálltam, érdekes módon megszűnt.
A lépcsőkig értem, amikor kilépett elém egy ismeretlen alak, és hátraugrottam. Az izmaim megfeszültek, és már emeltem a kezem, de a lány megszólalt.
– Ne, ne, ne! – suttogta. Pont úgy lépett, hogy megláthassam, közülünk való. Leengedtem a kezem, a háborgó szívem nem nyugodott le azonnal.
– Legközelebb ne így közelíts, mert elképzelhető, hogy nem lesz időd megszólalni.
– Igazad van, bocsánat – mondta gyenge hangon. – Csak nem lehettem biztos benne, hogy egyedül jössz.
– Ha mondani szeretnél valamit, miért nem tetted meg odabent? Vagy akárhol máshol?
– Muszáj volt, hogy egyedül légy – ingatta a fejét.
Hát ez furcsa, gondoltam, de vártam, hogy belekezdjen, mialatt felfelé indultunk. Azonban ő nem szólt semmit, csak toporgott mellettem. Zavarban lehet, jöttem rá, és egy mosolyt magamra erőltetve a kezemet nyújtottam felé.
– Rea vagyok.
Biccentett.
– Tudom. Ana a nevem.
Vártunk vagy egy percig. Én is kezdtem kellemetlenül érezni magam.
– Oké – fújta ki a levegőt, miközben lerítt róla, hogy nehezére esik beszélni. – Azért tudtam, ki vagy, mert Aidannel jársz.
Egyre érdekesebb lett a beszélgetés. Csípőre tett kézzel vártam, mi sül még ki belőle.
– Régen én voltam te.
Magasba szaladt a szemöldököm.
– Vagyis – nevetett Ana kínjában. – Ez már régen történt köztünk, és nem tartott túl sokáig.
Leesett a tantusz. De mit mondhattam volna?
– Nos, örülök, hogy megismertelek – próbálkoztam azért valamivel. Ana pedig elképedt, olyannyira, hogy még a zavaráról is elfelejtkezett.
– Azt hittem, kiakadsz, vagy ilyesmi.
Halvány mosoly futott át az arcomon.
– Hisz felnőttek vagyunk.
– Igazad van, és sajnálom, hogy ilyen nyíltan rád törtem, csak beszélni szerettem volna veled. Mindenki érzi, hogy valami közeledik, és csak... Ha arra gondolok, hogy történik velünk valami, és nem mondom el azokat a dolgokat, amiket érzek, majdhogy felrobbanok.
– Bocsánatot jöttél kérni? – Ana rábólintott. – Hiszen nem is ismerjük egymást.
– Nem tőled.
Megértettem a dolgot. A lány Aidannel akart beszélni, viszont még nem készült fel rá. Helyette azonban megtalált engem, bűntudattal és szégyennel a szemében állt előttem. De itt állt. Isten tudja, miért érezte ezt fontosnak, noha én az októl eltekintve tartottam ezt bátor dolognak.
– Semmi gond. Mesélj nyugodtan.
Hitetlenkedve pillantott rám.
– Tényleg?
– Persze. Gyere, üljünk be ide – biccentettem a szaunák irányába. A hátsó lépcsőn visszamentünk a földszintre, összefutottunk néhány csajjal – megkértem Hennyt, szóljon Islának, hogy később tudok csatlakozni hozzá.
Beültünk az egyik gőzkabinba, méternyi távolságra egymástól. Nem csak Anának volt új ez a helyzet, hanem nekem is, de éreztem, hogy jó úton járok. Ezt diktálta az ösztönöm – olyan mélyről jött, ahol elsősorban kékszemű vagyok.
– Csúnyán váltatok el, igaz? – kérdeztem rá.
– Miattam. Tettem olyasmiket, amikre nem vagyok büszke.
– Mind teszünk olyanokat.
– Nekünk nem lenne szabad.
A fejemet ingatva néztem Anára.
– Nem vagyunk angyalok. Embernek születtünk néhány plusz képességgel. Mi is hibázunk.
– A te szádból olyan egyszerűnek hangzik – pillantott a plafonra. – De miután ennyi időt töltöttem önostorozással, a dolgok nem ugyanolyanok.
– Tudod, mi tartozik még szervesen ahhoz, amik vagyunk? A megbocsátás.
A szavaimat súlyos csend követte. Ana percekig nem szólalt meg, és én sem éreztem szükségét a locsogásnak. Nem tudtam, mi történt közöttük Aidannel. Nem is az én bizniszem. Azt viszont szívből kívántam ennek a lánynak, hogy találjon békére.
– Beszélj vele.
Ana fanyarul mosolygott.
– Pipa rám.
– És?
– Te még nem találkoztál a dühös Aidannel? – döntötte oldalra a fejét.
Jobban belegondolva a kérdésbe... Nem. Nem találkoztam még vele. Láttam hidegnek, könyörtelennek, gyengédnek és óvónak, de dühösnek nem.
– Elég... fékezhetetlen olyankor.
– Annyit tudok róla, hogy nem fog rád támadni a folyosó közepén. Kezdd a megfelelő szavakkal, és megérti majd.
– Biztos vagy benne?
– Így ismerem.
Ana elmélázott – az arckifejezéséből ítélve kettejükre gondolhatott. Átfutott az agyamon, hogy mi lenne most, ha ők nem mennek szét. Kirázott a hideg. Sosem tudnám meg, milyen Aidan ölelésében nyugalmat találni, és forró csókot váltani vele.
Megvolt ennek a helyzetnek a maga iróniája.
Ana felállt, és szembefordult velem.
– Köszönöm, Rea.
Elmosolyodtam.
– Én is.
Tanultam magamról valamit általa, és ezért ugyanúgy hálás voltam.
Miután Ana eltűnt a folyosókon, elindultam annak a fürdőnek az irányába, ahol Aidannel romantikáztunk. Látni akartam az óceánszínű vizet, azokat a selymes fodrokat a felszínén. Azóta rájöttem, merre van a helyiség, gond nélkül navigáltam magam.
A medence ugyanúgy ki volt világítva, mint a múltkor, és ugyanazt a hatást is érte el nálam. Leültem a vízhez közel, és belemártottam a lábamat. Éppen annyira volt meleg, hogy ne égesse a bőrömet, és ne is fázzak.
Nem tudom, mennyi időt tölthettem a gondolataimba merülve, amikor Aidan hangtalanul bejött utánam, csak az illatából tudtam, mögöttem van. Félrehúzta a hajamat, és belecsókolt a nyakamba, amitől kirázott a hideg.
– Hogy találtál meg?
Bársonyos hangján a bőrömbe nevetett.
– Jól tippeltem.
– Figyelj – suttogtam, miközben hátrahajtottam a fejemet, hogy jobban hozzáférhessen az érzékeny területhez. – Beszélni szeretnék veled.
– Mondd csak – válaszolt, de egybefolytak a szavak, mivel nem emelte fel a fejét.
– Nemrég találkoztam Anával.
Aidan ledermedt a név hallatán, felemelte a fejét, hátrébb is hajolt. Ha valamit, akkor ezt nagyon el akartam kerülni, úgyhogy visszahúztam magamhoz.
– És? – kérdezte jegesen.
– Kedves volt. Emberi.
Sokáig nem válaszolt. Amikor viszont egy hajtincsemmel kezdett játszani, sejtettem, hogy jó úton haladok.
– Majdnem egy évig tartott. A nyári szünet azonban rosszul sült el, és külön folytattuk tovább. Ennyi.
– Dühös vagy?
– Már kevésbé.
– Nem születünk szentnek – ismételtem a saját szavaimat.
– Valóban nem. Döntünk.
Aidannek sikerült annyi nyomatékkal kiejteni a döntünk szót, hogy elnémultam. Sem kedvem, sem érveim nem voltak ahhoz, hogy vitába szálljak vele. Tényleg mi hozzuk a saját döntéseinket, de elítélhetőek vagyunk-e miattuk? Mi, emberek, sokszor hibázunk, de nem éppen ez az, ami miatt később jól határozunk? Legalábbis jobban.
– Ezért volt mindig mázlid a kártyában – mondtam szelíden.
– Én ilyenekkel nem dobálóznék a helyedben – incselkedett.
Ujjai a nyakamra mozdultak, és simogatni kezdtek. Közelebb hajolt, és amikor megállt a keze, az ajkával folytatta tovább – csókolt. A fülembe suttogott mély, kérlelő hangon:
– Ússzunk egyet!
Ilyen csábításra nem voltam felkészülve. Gombolni kezdtem a ruháimat, és mire szembefordultam Aidannel, ő már egy szál bokszeralsóban állt mögöttem.
– Hűha.
Ez volt az első alkalom, hogy így láttam. Szabadjára is engedtem a tekintetem, nem törődve az arcomra kúszó pirossággal. Aidan kidolgozott izmai valósággal táncoltak a bőre alatt, mágnesként vonzott magához közelebb. A bal vállánál ragtapasz, éppen akkora, hogy fedje a sebet. A minap láttam a heget, miközben Aidan kicserélte a kötést, gyönyörűen gyógyult.
Mielőtt bemászott volna a medencébe, odaléptem hozzá, és tétován a mellkasára csúsztattam a kezem. Aidan kérdő pillantással nézett rám, de nem akartam szavakkal válaszolni. Megtapogattam az ép vállát, kezemet végighúztam a hátán, egyre karcsúsodó derekán, majd a mellkasán, végül a hasfalán.
– Te... – suttogtam, felnézve az arcába. – Elég jól nézel ki.
Aidan elnevette magát.
– Te is.
Ezúttal én éreztem magamon a kezét. Jóval bátrabban fedezett fel magának, mint az első alkalommal. A térdem alá nyúlt, mellkasához szorítva felemelt, miközben szája az enyémet kereste. Szenvedélyesen csókolt meg, az összes területet lángra lobbantva, amit a keze nem ért el.
Minden porcikám érezte, hogy megmozdul – beugrott velem a medencébe. Még a víz alatt is engem ölelt a karja. Amikor a felszínre értem, csak nevetni tudtam. Végre nyoma sem maradt rajta a napok óta tartó lehangoltságnak, a szemébe visszaköltözött az élet.
Aidan felém úszott, mire hátrafele tempóztam, és így kezdődött a vadászat. Talán direkt közeledett lassabban, hogy izgalmasabbá tegye a játékot, mindenesetre vesztésre álltam, sarokba szorított. Amikor egészen közel ért hozzám, lábamat a derekára kulcsoltam, ő pedig a medence szélébe kapaszkodott.
– Most már az enyém vagy.
– A tiéd – leheltem vissza.
Éreztem, mennyire kíván engem. És én is belé akartam szédülni.
Hosszú csókok követték egymást, volt köztük éhes, vad és visszafogott, már-már vérforralóan lassú is. Aidan a nyakamat, fülemet és vállamat is elérte, amitől szuper érzékeny lett a bőröm. Már egyetlen érintése elég volt ahhoz, hogy felszisszenjek a vágytól.
Bár meglepő, de nem volt robbanást előidéző hév, ez inkább lassú, folyamatosan melegedő meghittség volt, ámbár mindkettő ugyanahhoz vezet – forrósághoz.
Az egész testem ellazult, mivel Aidan fáradhatatlanul simogatta a lábamat, majd egyszer csak felfelé indult a combomon. Ez egyszerre volt izgató, kellemes és új, de valamilyen szinten félelmetes is. Veszettül vert a szívem, kapkodtam a levegőt, ám Aidan tenyere a lábam külső felére simult, majd fel a hasamra. Talán azért tétovázott, mert ezúttal engedélyt kért. Elhúztam a fejemet a nyakától – a bőre illatát erősebbnek éreztem a vízben, mint eddig bármikor –, és most én próbáltam szuggerálni őt.
Megértette. Lassan lehúzta a fehérneműt. Hozzám ért, simogatott, apró köröket rajzolt rám. Zúgó füllel a vállgödrébe hajtottam a fejem, egyre gyorsult a lélegzetem. Összeszorítottam a szemem, és mindkét kezemmel a nyakába kapaszkodtam, muszáj volt. Ezer szilánkra robbant széjjel a testemben az élvezet, hosszú másodpercekig csak remegni és lélegezni sikerült.
Egy pillanatig úgy éreztem, minden létező erőm elhagyott, mégis összeszedtem magam és felnéztem Aidanre. Kisimogatta a vizes tincseket az arcomból. Úgy pillantott rám, mintha... Nem is tudom, mintha valamiféle csoda lennék, amit csak neki teremtettek meg.
A keze ezúttal a melltartóm kapcsát kereste, és nem fordultam el, amikor lehúzta rólam. Amennyire csak bírtam, hátrahajtottam a fejemet a medence szélére. Aidan teljesen hozzáfért a nyakamhoz, sőt lassan lejjebb haladt, amíg el nem érte a mellemet. A hajába fésültem az ujjaimat. Nyelve végigsiklott a bőrömön, sóhajokat csalt ki belőlem.
– Várj egy pillanatot – lehelte, majd a medence széléhez úszott, és magához húzta a cuccait. Csak amikor megfordult, láttam meg a színes zacskókat a kezében.
Ahogy visszaért hozzám, levette az alsóját, és a derekamhoz nyúlva közelebb vont. Másodpercekre voltam csak tőle, amikor eszembe jutott valami. Kétségbeesetten néztem rá.
– Az ajtó!
– Bezártam, amikor bejöttem.
Eltüntette az utolsó centimétereket is köztünk, teljesen magához húzott. Helyzetet változtatott, így ő támaszkodott a medence falának, én pedig őneki. Először nem értettem, mire jó ez, másodpercek elteltével viszont rájöttem, hogy nekem kedvez. Felajánlotta, hogy én irányíthatok. A nyaka köré fontam a karom, és elhelyezkedtem fölötte. A szívem úgy dobogott, hogy talán még ő is hallotta.
Ahogy megéreztem magamban, élesen szívtam be a levegőt. Feszítő volt és szokatlan, de kevésbé fájdalmas. Valószínűleg azért, mert sikerült teljesen ellazítania.
Aidan hátrahajtotta a fejét, fél kezével a derekamat szorította, másikkal a medence peremét. Lassan mozogni kezdtem, fel és le, fel és le, előre és hátra. Egyre gyakrabban szakadtak fel sóhajok a torkomból, máskor apró nyögések. Aidan a tarkómba kapaszkodva húzta a fejemet az övéhez, és sóhajtott bele a csókunkba.
Kábult aggyal is éreztem, mennyire jó, mennyire csodálatos, ami velünk történik. Aidan ott volt bennem; alattam, a tenyerem alatt, a szám alatt. Úgy éreztem őt, és ő úgy érzett engem, ahogy soha ezelőtt senki.
Hol lassan, hol gyorsabban köröztem a csípőmmel, homlokomat az övének döntöttem. Néha, amikor erősebben mozdultam, megfeszült az arca. Összegabalyodásunk csendes volt és természetes, akár a levegővétel.
A fejemet hátravetve, megfeszülve, halkat sóhajtva kerültem remegő, lüktető, lobogó, pezsgő állapotba, ahol egy pillanatra kimerevedik és megszépül a világ. Nem sokkal később Aidan is követett. Ujjai úgy szorították a bőrömet, hogy nyomot hagytak rajtam. Mélyről érkező, reszketeg sóhaja töltötte be szeretkezésünk utolsó pillanatát.
Pihegve hajtottam a vállára a fejem. Némán fonódtunk össze, mellkasunkban ezerrel verő szíveink megbeszélték egymással a történteket helyettünk.
Soha többé nem leszek ugyanaz az ember, mint az összegabalyodásunk előtt voltam. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy amint felértünk a szobánkba, egyikünknek sem az alvás járt az eszében.
Aidan a hátamra döntött, fölém hengeredett, és már tépte is fel az óvszeres tasakot. Ezúttal nem kért megerősítést, ösztönösen tett a magáévá. Vadabbul, éhesebben kaptunk a másik után, ő pedig bepótolta az alkalmat, amikor hagyott engem vezetni.
Mélyebben volt bennem, és gyorsabban is mozogtunk, mint a medencében. Az ajka érintésétől, a karja szorításától, a teste keménységétől csak erősebben zubogott bennem a vágy. Amikor újfent a bőrömbe véste a köröcskéit, ívbe feszült a hátam.
És képtelenek voltunk megszólalni, megmozdulni, tenni bármi egyebet. Beleborzongtunk abba, hogy végre egymásra találtunk.
A karjában szédültem álomba. És csak arra eszméltem fel, hogy Aidan keze újra a testemre téved. Szinte még félálomban csúsztam feljebb hozzá, és nyitottam szét a térdemet. Csillapíthatatlan éhséggel estünk egymásnak. Észrevétlen váltunk eggyé, váltunk a másikévá. Szétcsókoltuk az ajkainkat, izzadva fonódtunk össze.
Végre boldog voltam. Tudtam, hogy ő is az.
Miközben hátradőltem a székemen, kerülve a feltűnést körbekémleltem. Alexáék, a másik sarokban Aidan haverjai, az ajtónál Tim és Pam. Nem vettem észre semmi szokatlant, viszont a kellemetlen érzés egyre csak erősödött bennem. Gyakran tekintgettem a hátam mögé, mire Aidan, aki az előbb még hevesen magyarázott, elhallgatott és összeszűkült szemmel figyelt. Próbálta kiolvasni belőlem, amit tudni akart, de elfordítottam a fejem, és válaszoltam Isla kérdésére.
– Nem sétálunk egyet odakint?
– Most?
– Aha – biccentett Isla. Félve tette hozzá: – amíg lehet.
– Utánad megyek, csak felveszek még néhány cuccot.
Isla elindult, és én is magára hagytam a fiúkat, hadd beszéljék ki azokat a dolgokat, amelyeket nem akartak előttem. Odaköszöntem egy-két ismerősnek, mielőtt kiléptem a folyosóra, csendben a veszélyforrást keresve. Csakhogy már nem éreztem a kellemetlen bizsergést – mióta felálltam, érdekes módon megszűnt.
A lépcsőkig értem, amikor kilépett elém egy ismeretlen alak, és hátraugrottam. Az izmaim megfeszültek, és már emeltem a kezem, de a lány megszólalt.
– Ne, ne, ne! – suttogta. Pont úgy lépett, hogy megláthassam, közülünk való. Leengedtem a kezem, a háborgó szívem nem nyugodott le azonnal.
– Legközelebb ne így közelíts, mert elképzelhető, hogy nem lesz időd megszólalni.
– Igazad van, bocsánat – mondta gyenge hangon. – Csak nem lehettem biztos benne, hogy egyedül jössz.
– Ha mondani szeretnél valamit, miért nem tetted meg odabent? Vagy akárhol máshol?
– Muszáj volt, hogy egyedül légy – ingatta a fejét.
Hát ez furcsa, gondoltam, de vártam, hogy belekezdjen, mialatt felfelé indultunk. Azonban ő nem szólt semmit, csak toporgott mellettem. Zavarban lehet, jöttem rá, és egy mosolyt magamra erőltetve a kezemet nyújtottam felé.
– Rea vagyok.
Biccentett.
– Tudom. Ana a nevem.
Vártunk vagy egy percig. Én is kezdtem kellemetlenül érezni magam.
– Oké – fújta ki a levegőt, miközben lerítt róla, hogy nehezére esik beszélni. – Azért tudtam, ki vagy, mert Aidannel jársz.
Egyre érdekesebb lett a beszélgetés. Csípőre tett kézzel vártam, mi sül még ki belőle.
– Régen én voltam te.
Magasba szaladt a szemöldököm.
– Vagyis – nevetett Ana kínjában. – Ez már régen történt köztünk, és nem tartott túl sokáig.
Leesett a tantusz. De mit mondhattam volna?
– Nos, örülök, hogy megismertelek – próbálkoztam azért valamivel. Ana pedig elképedt, olyannyira, hogy még a zavaráról is elfelejtkezett.
– Azt hittem, kiakadsz, vagy ilyesmi.
Halvány mosoly futott át az arcomon.
– Hisz felnőttek vagyunk.
– Igazad van, és sajnálom, hogy ilyen nyíltan rád törtem, csak beszélni szerettem volna veled. Mindenki érzi, hogy valami közeledik, és csak... Ha arra gondolok, hogy történik velünk valami, és nem mondom el azokat a dolgokat, amiket érzek, majdhogy felrobbanok.
– Bocsánatot jöttél kérni? – Ana rábólintott. – Hiszen nem is ismerjük egymást.
– Nem tőled.
Megértettem a dolgot. A lány Aidannel akart beszélni, viszont még nem készült fel rá. Helyette azonban megtalált engem, bűntudattal és szégyennel a szemében állt előttem. De itt állt. Isten tudja, miért érezte ezt fontosnak, noha én az októl eltekintve tartottam ezt bátor dolognak.
– Semmi gond. Mesélj nyugodtan.
Hitetlenkedve pillantott rám.
– Tényleg?
– Persze. Gyere, üljünk be ide – biccentettem a szaunák irányába. A hátsó lépcsőn visszamentünk a földszintre, összefutottunk néhány csajjal – megkértem Hennyt, szóljon Islának, hogy később tudok csatlakozni hozzá.
Beültünk az egyik gőzkabinba, méternyi távolságra egymástól. Nem csak Anának volt új ez a helyzet, hanem nekem is, de éreztem, hogy jó úton járok. Ezt diktálta az ösztönöm – olyan mélyről jött, ahol elsősorban kékszemű vagyok.
– Csúnyán váltatok el, igaz? – kérdeztem rá.
– Miattam. Tettem olyasmiket, amikre nem vagyok büszke.
– Mind teszünk olyanokat.
– Nekünk nem lenne szabad.
A fejemet ingatva néztem Anára.
– Nem vagyunk angyalok. Embernek születtünk néhány plusz képességgel. Mi is hibázunk.
– A te szádból olyan egyszerűnek hangzik – pillantott a plafonra. – De miután ennyi időt töltöttem önostorozással, a dolgok nem ugyanolyanok.
– Tudod, mi tartozik még szervesen ahhoz, amik vagyunk? A megbocsátás.
A szavaimat súlyos csend követte. Ana percekig nem szólalt meg, és én sem éreztem szükségét a locsogásnak. Nem tudtam, mi történt közöttük Aidannel. Nem is az én bizniszem. Azt viszont szívből kívántam ennek a lánynak, hogy találjon békére.
– Beszélj vele.
Ana fanyarul mosolygott.
– Pipa rám.
– És?
– Te még nem találkoztál a dühös Aidannel? – döntötte oldalra a fejét.
Jobban belegondolva a kérdésbe... Nem. Nem találkoztam még vele. Láttam hidegnek, könyörtelennek, gyengédnek és óvónak, de dühösnek nem.
– Elég... fékezhetetlen olyankor.
– Annyit tudok róla, hogy nem fog rád támadni a folyosó közepén. Kezdd a megfelelő szavakkal, és megérti majd.
– Biztos vagy benne?
– Így ismerem.
Ana elmélázott – az arckifejezéséből ítélve kettejükre gondolhatott. Átfutott az agyamon, hogy mi lenne most, ha ők nem mennek szét. Kirázott a hideg. Sosem tudnám meg, milyen Aidan ölelésében nyugalmat találni, és forró csókot váltani vele.
Megvolt ennek a helyzetnek a maga iróniája.
Ana felállt, és szembefordult velem.
– Köszönöm, Rea.
Elmosolyodtam.
– Én is.
Tanultam magamról valamit általa, és ezért ugyanúgy hálás voltam.
Miután Ana eltűnt a folyosókon, elindultam annak a fürdőnek az irányába, ahol Aidannel romantikáztunk. Látni akartam az óceánszínű vizet, azokat a selymes fodrokat a felszínén. Azóta rájöttem, merre van a helyiség, gond nélkül navigáltam magam.
A medence ugyanúgy ki volt világítva, mint a múltkor, és ugyanazt a hatást is érte el nálam. Leültem a vízhez közel, és belemártottam a lábamat. Éppen annyira volt meleg, hogy ne égesse a bőrömet, és ne is fázzak.
Nem tudom, mennyi időt tölthettem a gondolataimba merülve, amikor Aidan hangtalanul bejött utánam, csak az illatából tudtam, mögöttem van. Félrehúzta a hajamat, és belecsókolt a nyakamba, amitől kirázott a hideg.
– Hogy találtál meg?
Bársonyos hangján a bőrömbe nevetett.
– Jól tippeltem.
– Figyelj – suttogtam, miközben hátrahajtottam a fejemet, hogy jobban hozzáférhessen az érzékeny területhez. – Beszélni szeretnék veled.
– Mondd csak – válaszolt, de egybefolytak a szavak, mivel nem emelte fel a fejét.
– Nemrég találkoztam Anával.
Aidan ledermedt a név hallatán, felemelte a fejét, hátrébb is hajolt. Ha valamit, akkor ezt nagyon el akartam kerülni, úgyhogy visszahúztam magamhoz.
– És? – kérdezte jegesen.
– Kedves volt. Emberi.
Sokáig nem válaszolt. Amikor viszont egy hajtincsemmel kezdett játszani, sejtettem, hogy jó úton haladok.
– Majdnem egy évig tartott. A nyári szünet azonban rosszul sült el, és külön folytattuk tovább. Ennyi.
– Dühös vagy?
– Már kevésbé.
– Nem születünk szentnek – ismételtem a saját szavaimat.
– Valóban nem. Döntünk.
Aidannek sikerült annyi nyomatékkal kiejteni a döntünk szót, hogy elnémultam. Sem kedvem, sem érveim nem voltak ahhoz, hogy vitába szálljak vele. Tényleg mi hozzuk a saját döntéseinket, de elítélhetőek vagyunk-e miattuk? Mi, emberek, sokszor hibázunk, de nem éppen ez az, ami miatt később jól határozunk? Legalábbis jobban.
– Ezért volt mindig mázlid a kártyában – mondtam szelíden.
– Én ilyenekkel nem dobálóznék a helyedben – incselkedett.
Ujjai a nyakamra mozdultak, és simogatni kezdtek. Közelebb hajolt, és amikor megállt a keze, az ajkával folytatta tovább – csókolt. A fülembe suttogott mély, kérlelő hangon:
– Ússzunk egyet!
Ilyen csábításra nem voltam felkészülve. Gombolni kezdtem a ruháimat, és mire szembefordultam Aidannel, ő már egy szál bokszeralsóban állt mögöttem.
– Hűha.
Ez volt az első alkalom, hogy így láttam. Szabadjára is engedtem a tekintetem, nem törődve az arcomra kúszó pirossággal. Aidan kidolgozott izmai valósággal táncoltak a bőre alatt, mágnesként vonzott magához közelebb. A bal vállánál ragtapasz, éppen akkora, hogy fedje a sebet. A minap láttam a heget, miközben Aidan kicserélte a kötést, gyönyörűen gyógyult.
Mielőtt bemászott volna a medencébe, odaléptem hozzá, és tétován a mellkasára csúsztattam a kezem. Aidan kérdő pillantással nézett rám, de nem akartam szavakkal válaszolni. Megtapogattam az ép vállát, kezemet végighúztam a hátán, egyre karcsúsodó derekán, majd a mellkasán, végül a hasfalán.
– Te... – suttogtam, felnézve az arcába. – Elég jól nézel ki.
Aidan elnevette magát.
– Te is.
Ezúttal én éreztem magamon a kezét. Jóval bátrabban fedezett fel magának, mint az első alkalommal. A térdem alá nyúlt, mellkasához szorítva felemelt, miközben szája az enyémet kereste. Szenvedélyesen csókolt meg, az összes területet lángra lobbantva, amit a keze nem ért el.
Minden porcikám érezte, hogy megmozdul – beugrott velem a medencébe. Még a víz alatt is engem ölelt a karja. Amikor a felszínre értem, csak nevetni tudtam. Végre nyoma sem maradt rajta a napok óta tartó lehangoltságnak, a szemébe visszaköltözött az élet.
Aidan felém úszott, mire hátrafele tempóztam, és így kezdődött a vadászat. Talán direkt közeledett lassabban, hogy izgalmasabbá tegye a játékot, mindenesetre vesztésre álltam, sarokba szorított. Amikor egészen közel ért hozzám, lábamat a derekára kulcsoltam, ő pedig a medence szélébe kapaszkodott.
– Most már az enyém vagy.
– A tiéd – leheltem vissza.
Éreztem, mennyire kíván engem. És én is belé akartam szédülni.
Hosszú csókok követték egymást, volt köztük éhes, vad és visszafogott, már-már vérforralóan lassú is. Aidan a nyakamat, fülemet és vállamat is elérte, amitől szuper érzékeny lett a bőröm. Már egyetlen érintése elég volt ahhoz, hogy felszisszenjek a vágytól.
Bár meglepő, de nem volt robbanást előidéző hév, ez inkább lassú, folyamatosan melegedő meghittség volt, ámbár mindkettő ugyanahhoz vezet – forrósághoz.
Az egész testem ellazult, mivel Aidan fáradhatatlanul simogatta a lábamat, majd egyszer csak felfelé indult a combomon. Ez egyszerre volt izgató, kellemes és új, de valamilyen szinten félelmetes is. Veszettül vert a szívem, kapkodtam a levegőt, ám Aidan tenyere a lábam külső felére simult, majd fel a hasamra. Talán azért tétovázott, mert ezúttal engedélyt kért. Elhúztam a fejemet a nyakától – a bőre illatát erősebbnek éreztem a vízben, mint eddig bármikor –, és most én próbáltam szuggerálni őt.
Megértette. Lassan lehúzta a fehérneműt. Hozzám ért, simogatott, apró köröket rajzolt rám. Zúgó füllel a vállgödrébe hajtottam a fejem, egyre gyorsult a lélegzetem. Összeszorítottam a szemem, és mindkét kezemmel a nyakába kapaszkodtam, muszáj volt. Ezer szilánkra robbant széjjel a testemben az élvezet, hosszú másodpercekig csak remegni és lélegezni sikerült.
Egy pillanatig úgy éreztem, minden létező erőm elhagyott, mégis összeszedtem magam és felnéztem Aidanre. Kisimogatta a vizes tincseket az arcomból. Úgy pillantott rám, mintha... Nem is tudom, mintha valamiféle csoda lennék, amit csak neki teremtettek meg.
A keze ezúttal a melltartóm kapcsát kereste, és nem fordultam el, amikor lehúzta rólam. Amennyire csak bírtam, hátrahajtottam a fejemet a medence szélére. Aidan teljesen hozzáfért a nyakamhoz, sőt lassan lejjebb haladt, amíg el nem érte a mellemet. A hajába fésültem az ujjaimat. Nyelve végigsiklott a bőrömön, sóhajokat csalt ki belőlem.
– Várj egy pillanatot – lehelte, majd a medence széléhez úszott, és magához húzta a cuccait. Csak amikor megfordult, láttam meg a színes zacskókat a kezében.
Ahogy visszaért hozzám, levette az alsóját, és a derekamhoz nyúlva közelebb vont. Másodpercekre voltam csak tőle, amikor eszembe jutott valami. Kétségbeesetten néztem rá.
– Az ajtó!
– Bezártam, amikor bejöttem.
Eltüntette az utolsó centimétereket is köztünk, teljesen magához húzott. Helyzetet változtatott, így ő támaszkodott a medence falának, én pedig őneki. Először nem értettem, mire jó ez, másodpercek elteltével viszont rájöttem, hogy nekem kedvez. Felajánlotta, hogy én irányíthatok. A nyaka köré fontam a karom, és elhelyezkedtem fölötte. A szívem úgy dobogott, hogy talán még ő is hallotta.
Ahogy megéreztem magamban, élesen szívtam be a levegőt. Feszítő volt és szokatlan, de kevésbé fájdalmas. Valószínűleg azért, mert sikerült teljesen ellazítania.
Aidan hátrahajtotta a fejét, fél kezével a derekamat szorította, másikkal a medence peremét. Lassan mozogni kezdtem, fel és le, fel és le, előre és hátra. Egyre gyakrabban szakadtak fel sóhajok a torkomból, máskor apró nyögések. Aidan a tarkómba kapaszkodva húzta a fejemet az övéhez, és sóhajtott bele a csókunkba.
Kábult aggyal is éreztem, mennyire jó, mennyire csodálatos, ami velünk történik. Aidan ott volt bennem; alattam, a tenyerem alatt, a szám alatt. Úgy éreztem őt, és ő úgy érzett engem, ahogy soha ezelőtt senki.
Hol lassan, hol gyorsabban köröztem a csípőmmel, homlokomat az övének döntöttem. Néha, amikor erősebben mozdultam, megfeszült az arca. Összegabalyodásunk csendes volt és természetes, akár a levegővétel.
A fejemet hátravetve, megfeszülve, halkat sóhajtva kerültem remegő, lüktető, lobogó, pezsgő állapotba, ahol egy pillanatra kimerevedik és megszépül a világ. Nem sokkal később Aidan is követett. Ujjai úgy szorították a bőrömet, hogy nyomot hagytak rajtam. Mélyről érkező, reszketeg sóhaja töltötte be szeretkezésünk utolsó pillanatát.
Pihegve hajtottam a vállára a fejem. Némán fonódtunk össze, mellkasunkban ezerrel verő szíveink megbeszélték egymással a történteket helyettünk.
Soha többé nem leszek ugyanaz az ember, mint az összegabalyodásunk előtt voltam. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy amint felértünk a szobánkba, egyikünknek sem az alvás járt az eszében.
Aidan a hátamra döntött, fölém hengeredett, és már tépte is fel az óvszeres tasakot. Ezúttal nem kért megerősítést, ösztönösen tett a magáévá. Vadabbul, éhesebben kaptunk a másik után, ő pedig bepótolta az alkalmat, amikor hagyott engem vezetni.
Mélyebben volt bennem, és gyorsabban is mozogtunk, mint a medencében. Az ajka érintésétől, a karja szorításától, a teste keménységétől csak erősebben zubogott bennem a vágy. Amikor újfent a bőrömbe véste a köröcskéit, ívbe feszült a hátam.
És képtelenek voltunk megszólalni, megmozdulni, tenni bármi egyebet. Beleborzongtunk abba, hogy végre egymásra találtunk.
A karjában szédültem álomba. És csak arra eszméltem fel, hogy Aidan keze újra a testemre téved. Szinte még félálomban csúsztam feljebb hozzá, és nyitottam szét a térdemet. Csillapíthatatlan éhséggel estünk egymásnak. Észrevétlen váltunk eggyé, váltunk a másikévá. Szétcsókoltuk az ajkainkat, izzadva fonódtunk össze.
Végre boldog voltam. Tudtam, hogy ő is az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése