Kékszeműek - utolsó

Sziasztok!

Tudom, hogy késtem egy kicsit - elnézést kérek. Hosszú napjaim voltak, és igazság szerint meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy - ha ugyan átmenetileg is -, de elbúcsúzzak a kékszeműektől. Szeretem őket. Az első perctől kezdve, amikor hosszú évekkel ezelőtt egy álom hatására (amelyre már nem emlékszem), megalkottam az első verziót. Aztán a másodikat. Ez lett a harmadik, de a távolabbi jövőben szeretnék még egy negyediket is, mert érzem, hogy többet tudnék ebben a sztoriban mesélni, mint eddig. Na, de ez biztosan a jövő zenéje...

Most beszéljünk egy kicsit a múltról. Hónapokkal ezelőtt döntöttem úgy, hogy felteszem ide ezt a regényt, miért ne alapon. Imádtam is hétről hétre hozni a fejezeteket, nézni a véleményeteket, és komolyan, még ennyi idő elteltével is elbűvöl ez a kinézet... Annyira visszaadja számomra a sztorit, és a színvilága is pompás. Vera csodálatos munkát végzett, nem győzöm ezt elégszer hajtogatni.

Az én kedvenc karakterem Rueben, de nincs olyan, akit ne szeretnék valamilyen módon. SPOILER: higgyétek el, nekem is fájt megölni a karaktereket. Egytől egyig a szívemhez nőttek.
Ha gondoljátok, csatlakozzatok a Facebook-csoporthoz, ott egy picivel hamarabb kiderülnek a részletek mindenről. :) #link

Régóta van nekem egy „TI” menüpontom, ahol hálát és köszönetet rebegek egyszerűen csak azért, mert vagytok. Nos, ezt jó szokásomhoz híven megint nem tudom kihagyni, úgyhogy lessetek be a menübe, ha egy kis nyálas köszöngetésre vágytok. :D De itt is elmondom, hogy eszméletlen, milyen sokan támogattok és érdeklődtök, pláne olvastok engem... Szívből remélem, hogy a Kékszeműek nem okoztak csalódást, és a következő történet sem fog. Apropó, a következő... Ahogy azt már megszoktuk, a blog majd átalakul, hogy új külsővel várja az új regényt. Amit tudni kell róla, hogy New Adult, egyetemes, zenés, amerikai focis... Tizennyolc fejezetes, és hiába a One Direction ihlette - erről bővebben olvashatsz ebben a bejegyzésben -, attól ez még egy saját történet lesz. Úgyhogy ne tessék megijedni. Annyit kérek, bízzatok bennem! ;)

Még egyszer szeretném megköszönni a sok hónapos figyelmeteket, hogy velem voltatok, bíztattatok, és egyszerűen, hogy vagytok. ♥

Maradjatok velem, én itt leszek, és hamarosan jövök,

Nilla

Végső fejezet

Rueben

Tristan önkényuralma alatt a többiek megszokták, hogy őrzőknek hívják magukat. Ami egyszerűen nevetséges volt, mert maximum kreténséget őriztek, semmi mást.

Tehát az első dolgom volt, hogy feloszlassam az „őrzőket.” Nem szándékoztam egyetlen csoport élére sem állni, viszont közöltem mindenkivel, hogyha embereket gyilkolnak, kínoznak és károsítanak meg, levadászom őket. Valamiért hittek nekem.

A második döntésemmel megszüntettem az együtt élést. Nem tartottam egészséges dolognak, mellesleg mára teljesen értelmét vesztette. Minket nem fenyegetett veszély sem most, sem korábban. Hazaküldtem őket. Éljék az életüket, keressenek munkát, ültessenek fát, csináljanak gyereket, bármit, csak legyen értelme.

Sokan voltak, akik nem csípték a szabályaimat. Ameddig viszont nem vétettek ellenük, leszartam őket. Garantáltam, hogy mindenkit seggbe fogok rúgni, aki rossz fát tesz a tűzre, ugyanis mostantól figyelni fogok. Mindig és mindenhol ott leszek, nézzenek gyakran a hátuk mögé. Mert én nem adom fel.

Senki nem fog többé rettegésben élni miattunk, főleg a barátaim nem.

Megállás nélkül jártam az országot és a világot. Sehol nem maradtam néhány hétnél tovább, ígéretemhez híven figyeltem. Védtem a békét, miután láttam, hogy kékszeműek ölik a fajtámat. Ahogy korábban azt is végignéztem, ahogy az enyéim ölik halomra a kékszeműeket. Amíg élek, erre nem kerülhet sor többé. Elég volt a halálból.

Az a néhány hónap, amit Aidanékkel töltöttem, fénylő páncélú seggfejet csinált belőlem. Néha még a cinikusságtól is elment a kedvem. Lehet, hogy nem csak ebben a drámában lettem én a jófiú?

Hé, haver, aki odafentről rángatsz minket zsinóron! Legközelebb komédiát kérek, az jobban passzol a karakteremhez.